Kocka vagy!

 

A fiam 13 éves. Éppen abban a korban van, mikor kapcsolatokat épít, ismerkedik, barátkozik. Hol másutt, mint a Facebookon.

Ő azonban nem olyan szerencsés, mint sok más gyerek, akiknek a szülei  csak hallomásból ismerik az internetet. Neki én voltam az első ismerőse, ennek köszönhetően ma is ott lapulok a ...nézzük csak...ah, te jó ég!...1433 ismerőse között.

Magam is döbbenek ennyi ember láttán. Komolyan, olyan ez nála, mint egy öngerjesztő rendszer. Az első 800 volt csak nehéz, azután csak azt láttam az üzenő falamon, hogy ma is 10 ember, ma meg 20 van, aki a fiamnak újabb ismerőse lett. Mégis kicsodák ezek?- tettem fel a kérdést magamnak. Természetesen nem kutakodok a postafiókjában. Éppen csak az üzenőfalát nézem át olykor és miközben valakivel (valakikkel!!!) csetelget, a szemem fordítom arra egy halovány pillanatra. Aztán egy hétig agyalok azon, hogy kik azok a lányok, akiknek piros szíveket küldözget beszélgetés közben. Néha megpróbálok kérdezni, de hiába: lepattint a kölyök. 

Azt is furcsának találom, hogy a "rokonai" között idegen fiúk és lányok vannak felsorakoztatva. Van 8 anyja és 32 lánytestvére. Apja nincs.

Mi, a valódi családja nem vagyunk sehol! Erősen el kell gondolkodnom, hogy ez így rendben van- e. A minap be is álltam a tükör elé és belekattintottam a telefonommal, miközben kitoltam a csípőmet és és csücsörítettem a saját képmásomra. Ezt is a FB- on láttam. Ez a menő profilkép. Belevakuzni a tükörbe. Talán ez hiányzik ahhoz, hogy én is ott legyek, mint vállalható családtag? Nem vagyok elég trendi a jól kitalált képeimmel? Vagy egyszerűen csak az a baj, hogy az anyja vagyok?  Hogy én vagyok az anyja? Nem tudom.

Mikor hétvégén felengedem a számítógépre, hosszú órákat képes ezekkel az emberekkel csetelni, ami szintén megfoghatatlan számomra tekintettel rá, hogy velem alig pár szót kommunikál naponta. Egy Madafaka vajon milyen infókkal tömheti a gyerekem fejét? Ja, hogy nem tudod, mi az a Madafaka? Ott az internet, nézz utána. Amíg megtalálod, legyen elég annyi, hogy velem, a valódi anyjával függ össze a kifejezés...és nem túl hízelgő.

Most aztán elegem lett. Bekeményítettem, mondhatjuk úgy is. Ez azt jelenti, hogy szép óvatosan megközelítettem, míg reggel az ágyban heverészett és igyekeztem higgadtan megfogalmazni az érzéseimet. Hogy aggódom érte, féltem attól, hogy elszakad a valós élettől, hisz minket már nem is tart említésre méltónak. Meg hogy aggódom a jövőjét illetően, a kapcsolatait illetően, későbbi értékrendjét illetően, mely itt és most súlyosan sérülhet- akár.

Közben elfelejtettem, hogy fiúval (értsd férfi- palántával) beszélek, így kissé túlbonyolítottam a helyzetet. Semmit nem értett belőle (na, anyám má megen agyal valamin), így látva kérdőn kerekedő szemét, gyorsan férfinyelvre váltottam és kurtán rövidre zártam a mondanivalómat: Töröld le magad.

Itt már a szája is elkerekedett, abból meg azt láttam, hogy ennyire azért még nem férfi, szóval az egyszerűsítés túl radikálisra sikeredett. Próbáltam rendbe hozni a dolgot, mielőtt még kipattan az ágyból és a kerti tóba öli magát.


- Vagy legalábbis az "ismerőseid" 90%- ától kell megszabadulnod- tettem hozzá az előbbihez. 

És jött a kérdés: Miért? Én próbáltam meggyőzni. Beszéltem mindenféléket, de hiába: láttam, hogy az egészből nem jut el más az agyáig, csak az: Anyám már megint belepofázik az életembe! Kijöttem tőle. Azért elmondtam neki, hogy nagyon szeretem, nagyra értékelem és éppen azért határoztam így, mert törődök vele. Aztán gyorsan kiléptem és behúztam az ajtót, nehogy valamit utánam vágjon.

Ah, kamasz! Én értek a kamaszok nyelvén! Én bírom a kamaszokat!- ezzel vigasztalódtam. A fiam nem tudom, mivel vigasztalta magát, de nem volt túl sikeres, mert hamarosan megjelent és elkezdett célozgatni rá, hogy én csak ne szóljak semmit, mert én bezzeg folyton a neten vagyok, sőt, már a telefonomon is van elérhetőségem. Érveltem én mindenfélékkel. Mondtam, hogy én felnőtt vagyok. Én tudom, mi a határ. Én azt is tudom, mik a szabályok és hogyan kell viselkedni egy közösségi oldalon ahhoz, hogy ne kerüljek bajba. Ráadásul nekem a munkám miatt van szükségem arra, hogy elérhető és megtalálható legyek. Ő csak cinikusan csóválta a fejét:
- Hagyjuk, anya.
- Igen igen. Ez a véleményem!- És itt mondtam egy nagyon profit. Azt mondtam neki: - Már teljesen kocka vagy!
Ezt más kamasz ismerőseimtől tudom. A kocka az, aki folyton a netet bújja. A fiam felhúzta az orrát, hisz hétköznap egyáltalán nem mehet fel a számítógépre, így cseppet sem érezte jogosnak a megjegyzésemet.
Néhány óra múltán- hogy oldjam a feszültséget- úgy döntöttem, hogy kezdeményezem a békülést és egyszerűen megböktem (az interneten). Nemrég fedeztem fel a FB- nak ezt a kiváló szolgáltatását. Mivel nem vagyok ugye kocka, ezért közel egy évbe telt, míg a bökdösési gombocskát megtaláltam. Gondoltam, szuper, ha azt akarom, hogy valaki figyeljen rám, akkor adott a lehetőség, hogy küldjek neki egy jelet. Ezen felbuzdulva olykor odabökök az ismerőseimnek. Hadd érezzék, hogy törődök velük. Így tettem a gyerekkel is, azután vártam, hogy mi lesz.
Legközelebb, mikor felment az oldalára (hogy eleget tegyen az utasításomnak, és redukálja az ismerősei körét a felelős internetezés jegyében) hirtelen megállt a kezében a klaviatúra. Először megdermedt, majd lassan felém fordult:
- Te tudod, mit csinálsz, anya?
- Hm?
- Te megböktél engem?
- Igen. Miért? Baj?
- Tisztában vagy vele, mit jelent, ha megböksz valaki?
Itt azért már kezdett gyanússá válni a dolog.
- Na, jól van, feladom. Mondjad. Azon kívül, hogy jelzem neki, hogy élek, azon kívül mit jelent még?
És akkor nekem nyúlt meg az arcom. A gyerek elmondta, hogy ez bizony nem arra van, amit én gondoltam, hanem azt szokás bökdösni, akivel mélyebb kapcsolatba szeretnénk kerülni. Úgy értem, "mélyebb" kapcsolatba. Szóval a gyerekedet semmiképpen nem kellene böködni. És hát másokat se nagyon. Ez alaposan meglepett. Álltam leforrázva, miközben sorra vettem a múlt héten megbökött ismerőseimet. Ő eközben kárörvendve vigyorgott és az orra alatt mormogott:
- Úgy ám! Felelősségteljes internetezés, mi? Haha...Te kocka.