Az utazó

"Nahát, hogy neked mekkora szemeid vannak! Nem baj, ha tegezlek, ugye? Na nézzél rám! Hát ilyet még nem is láttam. Lehet, hogy udvarolni fogok neked, ha nem gond...

- Nem gond.

- Azt tudod- e, mit tanítok?

- Tudom.

- Honnét tudod?

- Kitaláltam. Még fogadást is kötöttem rád reggel. Földrajzot tanítasz.
- Hanem én ismerlek téged valahonnan.

- A boltból. Múltkor mögötted álltam a sorban.

- Igen? Jó nagy pofám volt akkor is, ugye? Cigit kérsz?

- Olyat nem, ne haragudj. Túl erős nekem. Majd a magamét.

- Te cigizel? Ejnye (és végigmér)... minek cigizel? Így is olyan vagy, mint a pálcika. Egyél inkább! Elmesélek neked valamit, nem baj? Nem? Tényleg nem? Na. Volt nekem egy bandám. Nagyon jó kis banda volt. Olyan régen volt, hogy te még akkor kislány voltál. Elvittem őket egyszer kirándulni. Felmentünk a Bükk fennsíkra, és megmásztuk. Jöttünk már lefelé velük... tizenkét évesek voltak, és megmászták! Nagyon jó gyerekek voltak. Szóval a banda fele már leért, mikor egyszer csak leszakadt az ég. Hallod? Bőrig, gatyáig eláztunk. Vacogtak a gyerekek. Mondom nekik, mindjárt leérünk, ott lesz a kék busz, ami Miskolcra bevisz. Kiérünk a hegy alján, szerinted mi volt az első épület, amit megláttunk? Nem mondom meg, hármat találhatsz.

- Fogalmam sincs.

- Na még kettőt találhatsz. Megmondom inkább. Egy kocsma volt. Oda szépen bementünk, rendeltem két deci konyakot meg fél liter bort, kértem ilyen pici poharakat, aztán mentem a gyerekekhez: mit kérsz, mit kérsz? Ellátmányoztam őket, na meg persze magamat is. Megjön a busz, felszállunk. A padlón ujjnyi vastagon állt a víz. Én meg mondom ott a miskolciaknak, hogy ne haragudjanak már, segítsenek ezeknek a gyerekeknek a cuccokat összébb rántani, mert most jöttek a Bükkből. És úgy segítettek, te... mindenki segített. Annyira aranyos emberek voltak akkor ott, hogy én még olyat nem is láttam. Azért is meséltem el, mert ez nekem olyan köszönet- féle feléjük, és hiszem, hogy valahogy visszaszáll rájuk az időben.

Másnap meg elvittem a bandát egy étterembe. Volt pénzünk, mert valamin spóroltunk, szóval nem volt gond. Mondom, egyenek valami jót ezek a gyerekek. Bemegyünk egy ilyen nagy hodályba... tudod, ez a szocialista étterem, hogy száz embert ott rögtön le tudnak ültetni. Mondom, ennénk valamit. Azt mondja a pincér: Be vannak jelentkezve? Nem, nem vagyunk. Mert akkor nem tudunk most enni. Mondom neki, ne vicceljen már, most ha itt megáll 5 autó, az ugye 20 ember, és ide bejönnek, akkor nem adnak nekik enni, mert nincsenek bejelentkezve? A pincér meg tramtramtram- mondja a magáét. Mutatom neki a tárcámat: Van pénzünk, de tudja mit? Most akkor mi elmegyünk, és elköltjük másutt. Erre aztán előkerült az üzletvezető, meg még vagy 3 pincér, hogy üljünk csak le, lesz kaja mindjárt. Úgy sürögtek- forogtak, hogy alig győzték. Aztán a végén szépen kiszámoltam nekik mindent pontosan. Egy forint borravalót nem adtam. Egy forintot se. Az volt életemben az első, mikor nem adtam... Méghogy bejelentkezve, maradjon már!... nem akart a sok gyereknek enni adni. Mikor az azért van ott, azért adta nekem a szülő a pénzt, azért bízta rám a fiát, hogy jól érezze magát a kiránduláson. Olyankor az a fontos, hogy örüljön, és persze örüljek én is, de a gyerek az mindig előttem való."